Egyik ügyfelem a fejébe vette, hogy kifesteti a lakását és vele együtt akár a lakás berendezésén is változtatna. Ötlet híján egy lakberendező barátja segítségét kérte, aki sok-sok meglepetéssel szolgált.

h-diszkogomb

A lakberendező legelőször is a 2-szobás lakás tájolását figyelembe véve a szobák felcserélését javasolta. Legyen az eddig nappaliból háló, a hálóból pedig nappali! Ez az ötlet azonban nem tetszett a tulajdonosnak a két szoba alakja miatt, úgyhogy az eredeti beosztás szerint gondolkodtak tovább, közösen. Megbeszélték a helyiségek, a textíliák leendő színeit, a függönyök, lámpák, a kiegészítők kérdését, különböző napi használatú tárgyak elhelyezésének lehetőségeit.
A színek után a meglévő bútorok helye következett: főleg az eddig dolgozóként is működő hálószoba berendezésére javasolt több változtatást, abból a célból, hogy az erkély szerepe felértékelődhessen, több fény jöjjön a lakásba, hogy az egész környezet komfortosabbá váljon. A hangsúlyt a meglévő bútorzat minél célszerűbb kicserélésére helyezték.
A tulajdonos egyik ámulatából a másikba esett. Kissé félve kérte meg a lakberendezőt a segítségre, félt a sok, de főleg biztosan sok pénzbe kerülő trendi ötlettől, de az eredménnyel elégedett volt. Mindenben figyelembe vette a lakók szokásait, korábbi berendezési tárgyait, és legfőképpen a pénztárca mélységét is! A leendő végeredménnyel pedig egészen biztosan tökéletesen elégedett lesz, semmi kétség!
Ügyfelem a beszélgetés végén a lakás egyik különleges, vagy inkább sajátos darabja, egy diszkógömb miatt tette fel az utolsó kérdését: ide milyen csillár kerülhet, mégis milyen illik? A lakberendező többször látta már a gömböt, most is csóválta a fejét, mégis így szólt: Ez a diszkógömb nem illik ide, de illik hozzátok. Segítek majd választani egy vele harmonizáló csillárt, és a diszkógömb is maradhat!

Ha valakinek az ügyfelemhez hasonló ötlete támadna, jó szívvel ajánlom a bevált lakberendezőjét mindenkinek!

A diszkógömb? Az is maradhat!