2012-ben kötelező az energetikai tanúsítvány
Az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló 176/2008. (VI. 30.) Korm. rendelet kötelezően előírja az új ingatlanok építtetői, és a használt ingatlanok tulajdonosai számára, hogy az ingatlanok ellenérték fejében történő átruházása vagy 1 évet meghaladó időtartamú bérbeadása esetén legkésőbb az erről szóló szerződés megkötésével egyidejűleg a jogszabály által előírt tanúsítványt adják át a vevőnek vagy mutassák be a bérlőnek.
Ügyfeleink számára tanúsítvánnyal rendelkező partnerünk közreműködésével elkészíttetjük a szükséges dokumentumot.
Elindult a végtörlesztési időszak
A szeptember 29-én életbe lépett, végtörlesztésről szóló jogszabály lehetővé teszi a devizahitelek végtörlesztését svájci frank esetében 180 forintos, euró esetében 250 forintos, japán jen esetében 2 forintos, rögzített árfolyamon.
A végtörlesztésre vonatkozó írásbeli igénybejelentést 2011. december 30-áig kell benyújtani, végtörleszteni pedig a bejelentést követő 60 napon belül kell, tehát legkésőbb 2012. február 28-áig.
Azok számára, akik szeretnének élni a lehetőséggel, ám saját forrásaik nem elegendőek, nem kívánnak hitelt felvenni a végtörlesztéshez, vagy nem hitelképesek, megoldás lehet ingatlanuk értékesítése.
Kollégáink rendelkezésre állnak!
Elkészült nyári kiadványunk
Jó böngészét kivánunk!
Karácsonyi segitségnyújtásunk
Elkészült őszi kiadványunk
Jó böngészét kivánunk!
Elindult az iroda blogja és elkészült Facebook-oldalunk is
A Virágpaletta Kerti Centrum felkérésére a Napfény Ingatlaniroda blogot indít.
Előre is köszönjük az észrevételekért!
Itt ovashatók a bejegyzések:
http://napfenyiroda.blogspot.com/
Már csak egy kattintás: http://www.facebook.com/napfen
Csatlakozzon Ön is!
Felújítás a Kálvária sgt-on!
Amint azt Önök közül bizonyára sokan tudják, a Kálvária sgt. belvárosi szakaszán villamos-felújítási és útburkolat csere munkálatok folynak.
Ezúton értesítjük Önöket, hogy a irodánk nyitva tartása az alábbiak szerint változik:
minden hétköznap 13-16 óra között várjuk tisztelt érdeklődőinket, ügyfeleinket!
Támogatott kulturális esemény: Könyvtári éjszaka 2010. március 17.
A Szegedi Tudományegyetem Könyvtára idén 5. alkalommal rendezi meg a már hagyományossá vált. És a visszajelzések alapján népszerűvé vált Könyvtári Éjszakát.
Irodánk a rendezvény támogatójaként is részt vesz az eseményen.
A részletes program az alábbi linken olvasható:
http://ww2.bibl.u-szeged.hu/ejszaka_2010/
Minden érdeklődő számára mi is szeretettel ajánljuk a részvételt!
Társadalmi felelősségvállalásunk
2009. december elején elindult a Szegedi Önkéntes Központ és a Napfény Ingatlaniroda együttműködése:
az iroda munkatársai – önkéntes jelleggel - nyugdíjasok számára tartanak alapfokú, személyre szabott számítástechnikai oktatást. Az Önkéntes Központhoz jelentkezett nyugdíjasok 2-3 fős csoportokban sajátíthatják el a számítógép alapszintű használatát, így teljes mértékben az ő igényeik szerint tanulhatják meg a számítógép számukra hasznos funkcióit.
Új lakástámogatási rendszer 2009. október 1-től
Az új kamattámogatási forma 2009. október 1-jétől lesz igényelhető a hitelintézeteknél.
Igénybe veheti:
-
Aki a kölcsönkérelem benyújtása időpontjában nem töltötte be a 35. életévét,
-
A két- vagy több gyermeket nevelő nagycsaládosok esetében a 45. életévét;
-
Akinek (házastársának, élettársának, gyermekének stb.) nincs másik lakása.
Feltételek:
-
Az állami kamattámogatással nyújtott hitelt új lakás építésére vagy vásárlására, valamint korszerűsítésre lehet felhasználni;
-
A lakás vételára nem haladhatja meg a fővárosban és a megyei jogú városokban a 25, egyéb településeken a 20 millió forintot;
-
A hitel összege nem haladhatja meg lakás építése, új lakás vásárlása esetén a fővárosban és a megyei jogú városokban a 12,5 millió, egyéb településeken a 10 millió forintot, lakás korszerűsítése esetén az 5 millió forintot;
-
A támogatott hitelt igénylőknek a korábban (öt éven belül) értékesített lakásuk vételárát be kell forgatniuk az új lakáscél megvalósításába;
-
A támogatott hitelt igénylők vállalják, hogy legalább egy évig nem értékesíthetik a támogatott kölcsönből épített, vásárolt, korszerűsített lakást;
-
Legalább 50%-ot elérő tulajdoni hányadot kell szerezniük a támogatott személyeknek az építendő, vásárlandó új lakásban;
-
A lakásban életvitelszerűen kell lakniuk.
Újszegedi, holt-marosi ajánlatunk!
Elkészült az irodánk által hirdetett Szövetség utcai 4-lakásos társasház bemutató honlapja.
Várjuk érdeklődő ügyfeleinket az épület környékének bemutatásával, a lakások alaprajzaival az alábbi címen:
http://sites.google.com/site/szovetsegutca/
Várjuk szíves visszajelzéseiket!
Kedves Ügyfeleink, Partnereink és Érdeklődőnk!
Ezúton szeretném Önöket értesíteni, hogy irodánk a jövőben új névvel, új elérhetőségekkel, új arculattal működik.
A változással immár önálló irodaként dolgozunk, de természetesen továbbra is a 6722 Szeged, Kálvária sgt. 16. szám alatt.
Csapatunkkal igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy meglévő és leendő üzletfeleink a változásról szolgáltatásunk tekintetében ne értesüljenek, és a jövőben is legalább annyira elégedettek legyenek munkánkkal, mint ahogyan azt az elmúlt évben is tapasztalhatták!
További bizalmát előre is megköszönve marad tisztelettel és üdvözlettel,
6722 Szeged, Kálvária sgt. 16.
Tel./Fax: +36 62 440 850