Október 9-én volt John Lennon 70. születésnapja. Aki szereti a zenéjét, annak ma is él.

Emlékszem, amikor általános iskolás koromban zenét hallgattam hétfő délutánonként a rádióban, mindig kikapcsoltam, ha Beatles-zenét kért valaki. Ma is emlékszem azonban arra a napra, amikor először „találkoztam” Lennonnal. 14 évesen vettem otthon egy könyvet a kezembe, amely részben a Beatles-ről, másrészt róla szólt. Onnan kezdve minden Beatles-zenét megszereztem, minden könyvet megkerestem, ami róluk szólt. Annyit hallgattam őket, hogy egy idő után minden lemez, majdnem minden dal megjelenési dátumát fejből tudtam. Leginkább arra voltam büszke, hogy már hallottam a dalok közötti különbséget, hogy melyik dalt melyik tag írta. A legérdekesebbek számomra a Lennon-dalok voltak. A többi dalhoz képest teljesen más dallamvilág volt rájuk jellemző, ami abszolút tükrözte az ő vagány egyéniségét.

1970-ben a zenekar feloszlott, de Lennon tovább írta a dalokat, és nagy örömére újra koncertezni kezdett. Dalai és személye miatt olyan népszerűségre, ismertségre tett szert, hogy figyeltek a szavára, rá tudta irányítani a figyelmet az akkor kényes politikai kérdésekre. Nem kellett kompromisszumokat kötnie, a maga útját járta. Egyszóval nyomott hagyott maga után.

Évekkel ezelőtt felkerestem a liverpooli klubjukat, voltam pár híres londoni helyszínen, elmentem az utolsó Beatles-koncert háztetőjét megnézni. Jó volt utánuk ott lenni! A velem egykorúak ugyan nem éltek Lennon idejében, mégis példaként tekinthetünk egy olyan zenészre, fiatal emberre, aki valóban letett valamit az asztalra. Nem félreérthetően, mindeni által elismert módon dolgozott, kiált az elvei mellett.
Így kell dolgoznunk, így kell a dolgokhoz állnunk!

John Lennon 2010-ben
Cimke: