A minap újra kiderült, hogy közvetítőként igenis még mindig lehet másképp dolgozni a piacon, hovatovább kijelenthető, hogy kötelező.
Nemrég egy régi partner kereste fel az irodát azzal a szándékkal, hogy megbízást adjon a lakása értékesítésére. Előre jelezte azt is, hogy más irodát is szeretne bevonni a folyamatba.

A helyszínen a két generáció számára is megfelelő ingatlan láttán több információ is arra utalt, hogy nem érdemes rövid időre számítani az eladásig. Jelezte ezt a lakás alapterülete, az érvényben lévő tulajdoni viszonyai és nem mellesleg a tulajdonos elképzelése a lakás értékéről.

A tulajdonos igényeinek alapos felderítése közben megpróbáltunk olyan megoldást keresni, ami megoldást nyújt a fennálló problémát, de főként a piaci keresletnek is megfelel. A „kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad” esetét kerestük. Kiderült, hogy volt már erre irányuló elképzelése a tulajdonosnak is, de ennek közösen minden részletét felderítettük. Minden jel arra mutatott, hogy egyszerre tudjuk a megbízót is kiszolgálni, és ezzel együtt a magunk számára is piacképes ajánlatra szert tenni.

Mivel a többi ingatlanközvetítő – a tulajdonos beszámolója szerint – ilyen részletekbe menően nem próbálta kipuhatolni a későbbi terveit, piacképes ajánlatot sem fognak tudni a keresőknek kínálni.

Valóban lehet másképp dolgozni?