Lakáskeresés – a puding próbája

Sohasem fordult még elő velem, hogy egy adásvételi ügylet után hosszabb ideig tartózkodjak egy olyan ingatlanban, amelynek a közvetítésében részt vettem. Ráadásul – tudomásom szerint – ez a legkevésbé gyakori eset az ingatlanos kollégák között. A legtöbb esetben természetesen lakásvásárlás után az ügyfelekkel továbbra is kapcsolatban maradunk, gyakran újra megkeresnek kérdésükkel, igényükkel, de a lakással többé ritkán találkozunk, az ingatlankeresés hosszabb távú sikerességét – sajnos – nem mindig ismerjük.

lakáskeresés ingatlanvásárlás Szeged

Még a pesti pályafutásom közben fordult elő, hogy egy család a lakásvásárlás után fél évvel kért fel a lakás eladására, már nem emlékszem miért, de tény, hogy újra ugyanazt a lakást hirdettem, amelyet korábban. Egyebek mellett ez amiatt volt  emlékezetes, hogy fél millió Ft-tal magasabb áron sikerült értékesíteni.

Családi lakásunk, Szeged

A mostani eset apropója, hogy 2 évvel ezelőtt családon belül merült fel egy Szeged-felsővárosi lakás vásárlásának igénye, amely sok tanakodás után végül sikeresen lezajlott, befejeződött a közösen végzett, teljes körű felújítás is. Akkor még nem tudtam, hogy később mennyi időt leszek kénytelen itt tölteni!

Még az év elején csőtörésünk volt otthon, ráadásul a rosszabbik fajtából. Igaz, nincs is jó: a mi kárunk 2 szoba parkettájának cseréje, ami sajnos – most tudtam meg én is – nem oldható meg a bútorok szoba közepére rendezésével, mint festés közben. Ki kell üríteni a szobákat, és mert a lakás egyébként sem óriás méretű, a berendezés a maradék helyet is elfoglalta. Ez a helyzet pedig kevéssé használ a lakás mindennapi használhatóságának. Nem is maradt más választásunk, mint elköltözni otthonról, amiben az említett családi ingatlan segítségünkre volt, oda át tudtunk költözni. Innentől pedig kezdetét is vette a puding próbája.

A szívemre teszem a kezem

Sokminden elhangzik egy ingatlan bemutatása közben, és sokminden pozitív előjelet kap. Éppen úgy, mintha csak előnye lehetne minden lakásnak, pedig az igazi tulajdonságok minimum 1 nap alatt derülnek csak ki:

  • a napjáráshoz nem elég ismerni az ingatlan tájolását, a lakás hangulatához hozzá tartoznak minden napszak fényei
  • a környék megítéléséhez, az utcai forgalom megtapasztalásához több napszakban is ott érdemes lenni a helyszínen, nem feltétlenül csak a lakásban; érdemes a környező utcákat is bejárni ingatlankeresés közben

A fentieket mindenképpen ajánlom megvizsgálni, hiszen később is változatlanok lesznek; akkor sem fogjuk tudni őket befolyásolni, ha minden falat kiütünk a lakásban, vagy ha minden színt átfestünk és felújítunk. Hogy ezen szempontok igazán hangsúlyt kaphassanak, már csupán egy dolog kell: kevésbé a szívünkre, hanem egyszerre az eszünkre is hallgatni a választás közben. Ez talán úgy lehetséges, hogy egyszerre több lakást is képben tartunk, lehetőleg akkor is folytatjuk a keresést, amikor “Az igazi” is elénk tárult. Úgy fogjuk tudni ugyanis méginkább érezni a valóban pozitív tulajdonságokat. Pont olyan ez, amikor a legmegbízhatóbb ismerős, vagy a régi számlavezető bank hitelajánlata mellett meghallgatunk egy másikat is: vagy kiderül, hogy az előző ajánlat a legjobb, vagy egy mégjobbat találunk, így mindenképpen nyerünk vele!

Ingatlanvásárlás Szegeden

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük