fbpx

Eladó garzonlakás Szegeden, a belváros peremén húzódó Brüsszeli körúton. Az ingatlan önálló, saját helyrajzi számmal rendelkezik, amelynek a tulajdonjoga eladó. Alapterülete 29 m2, jelenleg konvektorok fűtenek.

Eladó garzonlakás részben felújítva

A képek remélhetőleg vissza tudják adni a félbehagyott felújítás aktuális állapotát, és látható az elkezdett munka eredménye. Kapacitás hiányában sajnos nem tudták folytatni a munkát. Ezek idején új csempe és új szaniterek kerültek a fürdőszobába. A tulajdonos már megvásárolta a 15 m2 méretű szobába kerülő laminált parkettát is, amit szívesen a lakásban hagy a következő tulajnak. Elindult a gépészeti felújítás is: elkészült a központi fűtés csövezése, előkészítették a kazán és a radiátorok helyét. Ezen felül a szoba és a konyha két ablakát már műanyagokra cserélték.

Már a lakás jelen állapota is jó kiindulás a befejezéshez, de kétségkívül maradt még elvégzendő feladat. Aki saját ízlése és saját tempója szerint szeretné a megvásárolt ingatlanát felújítani, ebben a lakásban még mindenképpen meg tudja valósítani az elképzeléseit!

A ház különlegessége, hogy egyetemi évei alatt, egészen pontosan 1924-25. között ebben az épületben lakott és tanult József Attila is.

Call Now Button