fbpx

Lakás eladása ingatlanos nélkül, egyedül is lehetséges, nem vitás. De a tulaj, amikor végül az a család fizet, akiről korábban ő teljesen lemondott, kicsit maga is csodálkozik. Bizonyos, hogy lehetséges egy ingatlaneladás ingatlanközvetítő nélkül. De hogyan fordulhat elő, hogy a segítségével olyan személyek is üzletet köthetnek egymással, akik azt nélküle sosem tennék meg?

lakás eladása ingatlanos nélkül

Még a kezdeti, budapesti időszakom egyik emlékezetes üzlete előtt történt meg, hogy a tárgyalás 5. percében a felek felálltak a székükből és konkrétan elindultak hazafelé. Pedig az eladó házaspár is, és pénzzel a zsebében a vevőjelölt is üzletkötési céllal érkezett, mégis meghiúsulni látszott a lakáseladás. Pár mondatom után azonban mégis mindenki szépen visszaült a helyére.
A hirtelen kialakult problémát ugyanis az okozta, hogy a korábban jelzetthez képest az eladó mégis magasabb összegű önerővel rendelkező vevőre tartott volna igényt. Ezt a megbeszélés 2. percében bökték ki. Mivel éppen házépítésben voltak, az első vételár-részre nézve nagyobb összegre volt szükségük a zökkenőmentes haladáshoz, ezt várták volna a vevőtől. A vevő ugyan rendelkezett a teljes vételárral, de nem volt azonnal a kezében. És mivel első hallásra nem voltak szinkronban az elvárások, egyhangúlag be is akarták fejezni a tárgyalást. Már szinte el is köszöntek. Ha az irodában egyedül lettek volna, egészen biztosan előbb haza is értek volna. Az ingatlaneladás ingatlanközvetítő nélkül aznap meg is hiúsult volna.

Van megoldás ingatlanos nélkül?

Tipikus esete volt annak, hogy egy külső moderátor, az adott helyzetben egy ingatlanközvetítő közreműködése nélkül ezek az ügyfelek sosem jutottak volna egyességre. A lakás eladása ingatlanos nélkül aznap biztosan nem jött volna létre. A “szerződő felek” hirtelen csalódása – finoman szólva – unszimpátiába csapott át, amolyan előbb cselekszek, mint gondolkodok szituáció alakult ki.
A megoldásra végül egy gyakorlati kérdés vezetett éppen az ingatlanos részéről: pontosan miért van szüksége egyszerre nagy összegre az Eladónak? Mint kiderült, az adott időpontban csak a burkolásra vonatkozó anyag megvásárlása volt aktuális, és nem vele együtt a munkadíj kifizetése is. És mire a munka elkészült, a vevő már tudta is adni a következő vételár-részletet. Éppen úgy, mint rendszerint szokás: a munka kész átadásával egyidőben, tehát utólag.

Ingatlaneladás ingatlanközvetítő nélkül

ingatlaneladás ingatlanközvetítő nélkül

Egy másik esetben majdnem megtörtént a lakás eladása ingatlanos nélkül is, miközben aktívan dolgozott az ingatlanos megbízottja is. Bizonyára úgy vélte, hogy ha egyedül lezajlik a lakás eladása, végül jobban fog járni. Több érdeklődő után egy sok-sok kérdéssel érkező, az ingatlanos által hozott érdeklődő tett egyösszegű, készpénzes vételi ajánlatot. Pár napos egyeztetés követte a találkozót, a tulajdonos nem is igazán akart már a ezzel a családdal foglalkozni. A kitartó közvetítő addig-addig egyeztetett a felek között, annyi információt kiderített, hogy az Eladó számára talán a lehető legideálisabb megállapodást hozta tető alá. Utólag kellett az Eladónak rájönnie, hogy nem is rendelkezett elegendő információval, ami pedig mindenki számára nyilvánosan elérhető. A lakáseladás egyedül történő lebonyolítása számára hátrányos lett volna, így került sokkal előnyösebb helyzetbe. Ingatlanos nélkül ő valószínűleg könnyelmű módon, elegendő információk híján, elengedte volna a számára elképzelhető legelőnyösebb vevőt.

Biztosan megéri ingatlanos nélkül

Egészen biztosan olcsóbb a lakáseladás ingatlanos nélkül? Biztosan “ablakon kidobott pénz” a neki járó tiszteletdíj? Derítsük ki előre, korábban itt írtam hozzá némi segítséget is!
Egészen biztosan akkor olcsóbb, ha minden szükséges információval rendelkezik az eladó. Nem minden eset ilyen, sok tulajdonos tudja is ezt, ezért születnek a megbízások. De mivel minden eladó személyesen érintett a saját lakása eladásában, jellemzően csak a saját érdekeit tartja szem előtt. Jellemzően a rendelkezésére álló információi is ebbe az irányba mutatnak. Jogos, hogy a vevő szempontjai nem fontosak a számára, de éppen emiatt hagyhat figyelmen kívül olyan paramétereket, amelyek végül neki is előnyére válhatnak. Mivel az ingatlanközvetítőnek – az Eladót képviselve – objektív módon kell a munkáját végeznie, kénytelen minden részletet felelősségteljes módon szemmel tartania, mindent részletesen és türelmesen felderíteni a felekről. Ő az, akinek a számára ez nem személyes ügy, ami nagyon fontos. Anyagilag valóban az üzletben érdekelt, de professzionális módon kell alátámasztania az érveit. Így segít abban is, hogy mi mennyibe kerül, és mennyit ér. A legtöbb esetben ezek azok az előre gyakran ismeretlen részletek, amelyek miatt megtérül a közreműködő ingatlanközvetítőnek kifizetett megbízási díj. Ekkor szokott előfordulni az a kételkedők személyen elképzelhetetlen szituáció, hogy miután kifizeti a tulajdonos az előre egyeztetett közvetítési díjat, meg is köszöni közben a hatékony segítséget…

Több érv szólhat egy ingatlanos megbízása mellett, és sokaknak nyilván vannak rossz tapasztalataik is. Én a fenti példák alapján pusztán lehetőséget kínálok, szívesen állok az ellenérvek elé is. Tegyenek próbára!

Lakás eladása ingatlanos nélkül

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Call Now Button