Ugye te is évente váltasz fogorvost? És ugye fodrászt is? Persze, én sem! 
Hosszú évek óta ugyanannak az orvosnak, kozmetikusnak, autószerelőnek szavazunk bizalmat, aki néha már kicsit a család barátja is egyben.
Bemutatok egy családot Szeged városából, aki 10 év óta nem kisebb értékét, mint az ingatlanvagyonát kezeli így. Ingatlanközvetítő partnerét sem váltogatja.

ingatlanközvetítő Szeged
Milyen gyakran váltunk fogorvost?

Bevált ingatlanközvetítő, Szegedről

Nem ritka eset, hogy vidéki fiatalok Pestre járnak egyetemre, és amikor megházasodnak, munkalehetőség miatt már Pesten telepednek le. Bizonyára sokunknak van hasonló több ismerőse is. És miközben a család létszáma is változik, költözni szeretnének, költözniük kell. Gyakran rengeteget dolgoznak, szabadidejükből van a legkevesebb, így ingatlanközvetítő segítségét kérik, és véletlenül éppen egy szintén vidéki tanácsadóval futnak össze, aki talán ugyanonnan érkezett, mint a ők. “Kicsi a világ!”
Pontosan így ismerkedtem meg 2007-ben egy Szegedről elszármazott kedves házaspárral Budapesten, káposztásmegyeri ingatlanosként, akivel nagyon örültünk egymásnak az együttműködés közben, talán mondhatom, hogy kicsit már akkor összebarátkoztunk. Miután 2 év után hazaköltöztem, nem sokkal utána újra találkoztunk. Akkorra már másfél éve próbálták eladni a szegedi, nagykörúti lakásukat, természetesen megbízást adtak, és 2 hét alatt kiváló megoldást sikerült nyújtani a számukra. Időközben – más ismerősök révén – a Szegeden élő fiaikkal is megismerkedtem, akik munkájuk miatt szintén Pest felé vették az irányt, lakás-eladásukat – szüleik ajánlására – szintén én intéztem. 
Néhány nap múlva pedig – immár évekkel a megismerkedésünk után – újra a szülőkkel készülök találkozni. Nagy örömömre szolgál megint a segítségükre lennem, hiszen immár őket mondhatom a legrégebbi és egyben leghűségesebb ügyfeleimnek.

Bizalom az ingatlanközvetítő felé

Természetesen nem fogorvosi viszonyról van szó, nem vagyunk családtagok sem. Itt egyszerűen bizalomról van szó. Hiszen amikor valami elintéznivalónk van, és egy igazi segítőre találunk, szívesen fordulunk hozzá máskor is, akár újra és újra. Vagyontárgyak sorsát, avagy befektetési formát végképp így érdemes intézni, hiszen miért is kötnénk más személy orrára aktuális helyzetünket vagy a teljes hátterünket? Ahhoz érdemes fordulnunk, akiről biztosan tudjuk, hogy a mi érdekünkben fog dolgozni.

Ha időközben már az is kiderült, hogy az ingatlanközvetítő nem rövidtávon tervez, hanem hosszú távon megbízható, dupla haszon!

Ha hasonló helyzetbe kerülsz, ne habozz próbára tenni! De ha nem vigyázol, te is úgy jársz, mint ez a pesti házaspár! 🙂

Legrégebbi ügyfeleim ingatlanközvetítő partnere

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük